19. Megelőzhető-e a világjárvány?
Senki nem tudja biztosan. A világjárvány megelőzésének legjobb módszere a madarak vírushordozásának megszüntetése lenne ami nem megvalósítható. Csökkentené a világjárvány kialakulásának esélyét, ha a madárinfluenza-vírus által okozott, állatok között előforduló járványokat meg lehetne fékezni, ám ennek megvalósítása a közeljövőben egyre kétségesebb.
A WHO 2006 elejéig 3 millió beteg kezelésére elegendő antivirális gyógyszerkészletet halmoz fel. A legújabb, matematikai modellen alapuló vizsgálatok azt mutatják, hogy ezek a gyógyszerek a világjárvány kezdete körüli időszakban megelőzés céljára egy, az emberek között könnyen terjedő vírusváltozat kialakulási kockázatának csökkentésére is alkalmazhatók, vagy legalábbis e vírus globális terjedésének késleltetése érdekében használhatók, így időt nyerhetünk az oltóanyag elkészítésére és a legyártott vakcinamennyiség növelésére.
E fent vázolt, eddig még nem próbált stratégia sikere sok feltételezéstől függ, amelyek a vírusnak a világjárvány kezdeti időszakban mutatott viselkedésére vonatkoznak, azt pedig előre nem lehet megjósolni. A sikerességet befolyásolja még a világjárvány kezdeti fázisában érintett területeken működő betegség-észlelő és beavatkozó/intézkedő rendszer (surveillance) működésének minősége, a logisztikai kapacitás, és az érintett területre be-, illetve az onnan történő kilépést korlátozó intézkedések hatékonysága. Annak érdekében, hogy a kezdeti időszakban történő gyors beavatkozás céljára a WHO által tárolt antivirális gyógyszerkészleteket sikeresen használják fel, az érintett területeken fokozni kell a betegség-észlelő és beavatkozó/intézkedő rendszer (surveillance) működésének hatékonyságát, különösen az időben és térben összefüggő esethalmozódások felderítését.
20. Milyen stratégiai intézkedéseket javasol a WHO?
2005 augusztusában az Egészségügyi Világszervezet minden országnak elküldte az ajánlott stratégiai intézkedéseket tartalmazó dokumentumot. A világjárvány fenyegetésére reagáló intézkedések célja a nemzeti szintű felkészülés fokozása, a világjárványt elindító vírus kialakulási lehetőségeinek csökkentése, a korai figyelmeztető rendszer működésének javítása, a kezdeti fázisban a globális terjedés késleltetése, és az oltóanyag-fejlesztés gyorsítása.
21. Megfelelően felkészült-e a világ?
Nem. Annak ellenére, hogy az előzetes figyelemfelhívás már közel két éve elhangzott, a világ nincs kellően felkészülve arra, hogy megvédje magát a világjárványtól. A WHO felhívta az országokat az influenza világjárványra vonatkozó terv elkészítésére, de eddig csak közel 40 ország készítette el azt. A WHO ugyancsak sürgette a nemzeti antivirális gyógyszerkészleteknek a világjárvány kezdetére történő kialakítását. Harminc ország kíván ilyen gyógyszereket nagy mennyiségben vásárolni, de nincs elegendő gyártókapacitás a megrendelések azonnali teljesítésére. A helyzet jelenlegi alakulása azt mutatja, hogy a legtöbb fejlődő ország egy világjárvány során nem fog hozzájutni antivirális gyógyszerekhez és vakcinákhoz.
A cikk az alábbi címen található a WHO honlapján:
http://www.who.int/csr/disease/avian_influenza/avian_faqs/en/ |