Főoldal     HIV/AIDS     Magyarország     A betegség  

Veszélyes útirománc (AIDS: szerzett immunhiányos betegség)

Okozója, a HIV (emberi immunhiányt okozó vírus), a fertőzött ember vérével, nemi váladékával, vért tartalmazó váladékaival és eszközökkel, valamint anyatejjel vihető át. Utazók számára az alkalmi szexuális kapcsolat jelenti a legnagyobb veszélyt. Szexuális kapcsolat során, a nyálkahártyán keletkezett apró sérüléseken keresztül jut be a vírus, mely a fertőzött partner nemi váladékában óriási mennyiségben található. 

A betegség
Az AIDS vírusa (HIV) az immunrendszer bizonyos sejtjeihez kötődik. Az immunrendszer működését gyengíti, évek során teljesen elpusztítva az un. sejtes védekezést. Nem szokványos kórokozók, daganatos betegségek és az idegrendszer károsodása okozhatják a halált. Az orvostudomány mai állása szerint már lassítani lehet a vírus szaporodását,  így mérséklődik az immunrendszer károsodása is és a beteg fertőzőképessége is csökken. Minél korábban ismerik fel a betegséget, annál jobbak az eredmények. A fertőzés tényét ellenanyag-kimutatással lehet bizonyítani.

A fertőzés korai tünetei
A fertőzést követően 1-2 hónapon múlva, az esetek 30%-ban enyhe, magától múló tünetek jelentkezhetnek. Testszerte kiütések, nyirokcsomó-megnagyobbodás, levertség, láz, izomfájdalom léphetnek fel. Néhány hét alatt maguktól elmúlnak. Ha HIV fertőzésre fennáll a kockázat, forduljon orvoshoz!

Ellenanyag-kimutatás
Egy-két hónappal a fertőzést követően jellegzetes ellenanyagok mutathatók ki a vérből. Az eltelt időszakot "ablak-periódus"- nak nevezik. Biztosan csak az ablakperiódus elteltével lehet nyilatkozni a fertőzés tényéről.

A HIV elterjedtsége
A kórokozó elterjedése változatos és jelenleg is változó a Földön. Afrikában, Kelet- és Dél - Ázsiában, Közép- és Dél-Amerika egyes országaiban főleg nemi betegségként terjed. A női lakosság fertőzöttsége igen magas. A szexuális szokások, a szexipar és a turizmus kedvez a betegség terjedésének. Az alkalmi nemi kapcsolat veszélye a nemi betegségek és az AIDS tekintetében 200x nagyobb, mint a malária veszélye. A fertőzöttek 90%-a nem tud betegségéről, felismerésük csak az AIDS stádiumban történik!

A tünetmentes fertőzött veszélyeztetI nemi partnereit házastársát - születendő gyermekeit embertársait! A nem kezelt fertőzött betegsége gyorsabban halad előre, tudatosan veszélyeztetI nemi partnereit, növeli az orvosi beavatkozások kockázatát. A beteg ember kiszolgáltatottá válik, nem képes eltartani családját, végezni munkáját, elveszti barátait, beszűkül az élettere.

További információk: "Megáll az AIDS..." - AIDS megelőzési tanácsok fiataloknak 

 

    HIV/AIDS adatok

Magyarország
Nemzetközi
 

    Szűrés és tanácsadás

    Térítésmentes szűrés

Budapest
 

    A betegség

    HIV/AIDS tájékoztatók

    Rólunk