Főoldal     Parazitológia     Intézetünkről     Könyvtár  

 Az Országos Epidemiológiai Központ Könyvtára
    

Az Országos Közegészségügyi Intézetnek, amikor működését 1927. július 1-jén megkezdte, még egyetlen, könyvállványokkal tagolt helyiségből álló Könyvtárát Johan Béla, az OKI alapító főigazgatója így jellemezte:

"A főlépcsőn felmenve a II. emeletre balra egy előtérbe jutunk, amelyből az előadóterem és a Könyvtár nyílik. A Könyvtár előcsarnok melletti része tágasabb, itt két nagyobb asztal van, ahol többen olvashatnak egyszerre. Ezzel szemben a belső rész kisebb boxokra van felosztva, ahol kis asztalok vannak egy-egy dolgozó részére. A könyvtár berendezése sötétre pácolt tölgyfából készült, célszerű tartókkal a folyóiratok részére. A könyvállványok középmagasságában galéria fut körül, s ez által minden könyvet könnyen el lehet érni. A könyvtár állománya már jelenleg is 4000-en felüli kötetet tesz ki. Ezen nem várt könyvanyag a Könyvtár nagy részét már megtöltötte, úgy hogy már most gondoskodni fogunk megfelelő bővítésről, amelyre a megfelelő helyiségek rendelkezésre is állnak."

Ez tette lehetővé, hogy a hasznos terület 1930-ban először egy előtérrel, 1938-ban pedig a tisztiorvosi tanfolyam hallgatói számára létesült korszerű elő­adóteremmel bővült. A Könyvtár részére átadott előadóteremről Johan Béla a kö­vetkezőket írja:

Az előadóterem végében dobogó van, rajta az előadóasztallal és váltható táblával. Ennek két oldalán függönnyel elfedett vetítőernyők vannak. Padok helyett székek vannak, amelyek karfája ki van szélesítve, úgy hogy rajta ké­nyelmesen lehet jegyezni. A teremben 80 ülőhely van. Fel van szerelve a legmo­dernebb vetítőberendezésekkel, makroszkópos és mikroszkópos vetítéshez. A tan­terem villanyos motor hajtotta függönnyel fél perc alatt elsötétíthető. A világításra indirect világítású harangtükrös lámpák szolgálnak."

Az előadóteremből alakították ki a jelenlegi, a falak körül futó könyvállványokkal és galériával ellátott 24 férő­helyes olvasótermet. A bővítés lehetővé tette, hogy a korábbi helyiségekben mun­kahely és raktár létesüljön. Az egyre nyomasztóbb raktározási gondokon később még egy alagsori helyiség átadása segített.

 

 

 A Könyvtár amelynek munkájáról először az 1929. évi Évkönyv tesz említést, azóta is akkori helyén, az eredeti berendezéseivel működik.

 

 


A cikk oldalai:  1  2  3  4 

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat