Dr. Fornosi Ferenc (1919 - 2001)

1919. október 8-án született Tiszaújlakon. 1937-ben érettségizett a beregszászi magyar nyelvű reálgimnáziumban.

Egyetemi tanulmányait a Prágában a Német Egyetem orvosi karán kezdte, de még ugyanazon évben, a felvidék visszacsatolása után átjött a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol orvosi diplomáját 1944-ben kapta meg.

1945. január 1-jén az akkor Debrecenben regnáló Ideiglenes Nemzeti Kormány a Népjóléti Minisztériumba vezényli, ahol kezdetben miniszteri tiktárként, később osztálytanácsosként, személyzeti vonalon dolgozott.

1946. szeptember 13-án, személyesen a népjóléti miniszter, dr. Molnár Erik vezényli az Országos Közegészségügyi Intézetbe, osztályvezetőként a személyi ügyei rendezésére.

1947-ben életében az Intézet vezetőségének beleegyezésével jelentős változás következett be. Elhatározta, hogy még egyetemi tanulmányai alatt dr. Sántha Ferenc professzor tanítványaként szerzett ismereteit a központi idegrendszer vírusos eredetű megbetegedések szakterületén kívánja hasznosítani. Kérésének megfelelően áthelyezték a Viruskutató osztály keretében működő, a lyssa oltóanyagot termelő Pasteur laboratóriumba, amelyet 1950-től annak megszűnéséig, 1957-ig vezetett.

1957-ben az OKI-ban megindult poliomyelitis oltóanyag termelés önálló Virusoltóanyag-ellenőrző laboratórium létrehozását tette indokolttá, amely vezetésével jött létre. 1959-ben azonban a korábbi egységes Oltóanyag-ellenörző osztályból, vezetésével, Vírus­oltóanyag-ellenőrző osztály elnevezéssel önálló egység létesült. 1977, június 30-án,, Erdős László nyugdíjba vonulását követőn vette át az akkor már önálló kezdetben még Immunológiai, 1984-től már Oltóanyag-ellenőrző főosztály irányítását, amelyet osztályvezetői feladatai ellátása mellett nyugdíjba vonulásáig, 1986. május 31-ig látott el. Ezt követően 1986. június. 1 1988. március 31.között szaktanácsadóként segítette utódja munkáját.

1947-ben letett képesítő vizsgáját követően tisztiorvosi, 1959-ben pedig közegészségtan-járványtan szakorvosi képesítést szerzett. 1965-ben A kullancsencephalitis, mint nosologiai egység címen írt disszertációjával az orvostudományok  kandidátusa lett.

1947-ben a Pasteur laboratóriumban a veszettség elleni oltóanyag előállítása során olyan módosí­tásokat dolgozott ki és vezetett be, amely az oltóanyag súlyos mellékhatásainak kockázatát jelentősen mértékben csökkentette. Ezt követően a poliovírus-termelés bevezetése után a vírusoltóanyag-ellenőrzés fejlesztése és az oltóanyagok gyakorlati alkalmazására vonatkozó kutatásokkal foglalkozott. Ezek közé tartozott a vírusos megbetegedések megelőzésére és kimutatására szolgáló készítmények hatékonyságának és ártalmatlanságának ellenőrzése, a vírusoltóanyag-termelésre vagy vírusdiagnoszti­kai célokra szolgáló szövettenyészetek ártalmatlansági vizsgálata, valamint az elkészített oltóanyagok termelésének és forgalomba hozatalának ellenőrzése.

Az 1949/1950-es években a tatabányai ismeretlen eredetű agyvelő- és agyhártyagyulladás járvány kapcsán (dr. Molnár Erzsébet közreműködésével) bebizonyította a kullancsencephalitis (KE) vírus előfordulását és annak magyarországi őshonosságát. Később pedig szövettenyészetekben megkezdték a KE vírus tulajdonságainak tanulmányozását A természeti góc-kutatásában szerzett adatok felhasználásával elsőként igazolták, hogy a  kórokozó a külföldi véleményekkel ellentétben nem a II. Világháború idején került Közép-Európába, hanem ezek a megbetegedések már a 30-as években is itt voltak csak azokat tévesen diagnosztizálták. Saját adatai alapján a KE tajgáktól a Közép-Európáig nozológiai egységessége mellett foglalt állást. Később nemzetközileg is ez lett az uralkodó vélemény. Ebben a témakörben készült 1965-ben kandidátusi értekezése.

1968 a szövetkultúrákban termelt veszettség elleni oltóanyag immunogenitását vizsgálta.

Az 1970-es évektől irányításával zajlott a kanyaró megbetegedés elleni vakcina ellenőrzése, tárolása és elosztása is. A kötelező védőoltásként bevezetett vakcina használatát követően annak hatékonyságát és reaktogenitását több ezer savómintán vizsgálta, amelynek eredményei alapján került sor a revakcináció elrendelésére.

1973-ban kezdődtek az első laboratóriumi vizsgálatok egy KE elleni vakcinával a humán oltások hatásosságának meghatározására, de az akkor rendelkezésre álló készítménnyel csupán 5-10 %-os szerokonverziót észleltek. 1977-től viszont már olyan vakcina állt rendelkezésre, amellyel egy három oltásos immunizálási sémával, számottevő mellékhatások nélkül, az oltottak legalább 90 %-ában lehetett a specifikus ellenanyag-választ kimutatni.

Az 1970-es évek második felében a veszettség elleni küzdelemben, különböző gyártók szövetkultúrán előállított, tisztított, koncentrált veszettség vakcina készítményeivel kezdett vizsgálatokat. A kiváló laboratóriumi eredmények és az embereken végzett immunogenitási és reaktogenitási vizsgálatok eredményei alapján egy szövetkultúrán előállított készítmény került bevezetésre.

1976-ban a különböző rubeola vakcinák hatékonyságának és reaktogenitásának vizsgálatai foglalkoztatták.

Irányításával, osztályán 1978-ban egy kanyaró-postvakcinációs encephalitisként jelentett halálesetből izolálták az első magyarországi Entero 71 törzset.

1982-től a Nemzetközi Sárgaláz Oltóhely feladatainak ellátásában is közreműködött.

Tudományos munkáját 37 könyv és könyvfejezet, valamint 40 (ezek közül 20 angol és orosz nyelven megjelent) közleménye reprezentálja.

Ez irányú tevékenységét a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága Schaffer Károly Emlékérem, (1972), a Magyar Mikrobiológiai Társaság Manninger Rezső Emlékérem (1980), a Magyar Higiénikusok Társasága pedig Fodor József Emlékérem (1987) adományozásával ismerte el.

Szakmai életútját állami kitüntetésekkel is  honorálták: Munka Érdemrend ezüst fokozata (1975), Kiváló Orvos (1981), Április 4 Érdemrend nyugdíjba vonulásakor (1986).

1974-1983. között a Magyar Mikrobiológiai Társaság főtitkára majd nyugdíjba vonulásáig pénztárosa volt. Évekig részt vett a Magyar Higiénikus Társaság vezetőségében.

Tagja volt az OKI Szakmai Kollégiumának, az MTAEüM Mikrobiológiai Szérum és Vakcina Bizottságának, az ETT Honvédelmi Egészségügyi Szakbizottságának, tiszteletbeli, illetve levelező tagja a Nemzetközi Neurológiai, a Gammalejja Mikrobiológiai és Epidemiológiai, a keletnémet Mikrobiológiai és Epidemiológiai és a szovjet Össz-Szövetségi Mecsnikov Tudományos Társaságnak valamint a Vaproszü Mikrobiologii folyóirat szerkesztő bizottságának.

Jelentős és magas szintű oktatási tevékenység et folytatott. Gyakorlati ismereteire épített előadásit a jelenlevők akik közé éveken keresztül én is tartoztam örömmel fogadták.

Angol, orosz, német és francia nyelvtudása, valamint alapos szakismeretei mellett kiváló diplomáciai érzékének, illetve tárgyalási stílusának köszönhetően lett a lyssa, a poliomyelitis, a KE és a kanyaró elleni immunizálás nemzetközileg elismert szakértője.

Különös szerencsémnek tartom, hogy éveken keresztül a KE elleni oltóanyag bevezetése érdekében számos bizottságban működhettünk együtt. Örömmel hallgattam az új oltóanyag bevezetése érdekben hangoztatott mindenkor megalapozott érvelését. Feleségével dr. Marton Andreával (akivel együtt végeztem a higiénikus orvosi tanfolyamot) is évtizedes baráti kapcsolatban voltam, akivel kezdetben közösen láttuk el a Nemzetközi Oltóhely orvosi feladatait

Alapos tudományos felkészültsége mellett barátság és humanitás jellemezte.

Fornosi Ferenc Intézetünk Nagyjai között a magyar oltóanyag-ellenőrzés és- felhasználás területén elévülhetetlen érdemeket szerzett. Munkássága eredményeként aki 40 éven keresztül a vakcina-termelés és ellenőrzés mellett az oltási indikációk helyes megítélésében bárki számára szakmai tanácsokkal is segített ma már más a veszettség epizootiája, nincs kanyaró és KE járvány.

                                           Dr. Erdős Gyula
(dr. Lontai Imre ny. főosztályvezető gondolatainak felhasználásával)

Dr. Fornosi Ferenc közleményei