A "JOHAN BÉLA" ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
2005. ÉVI SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEFOGLALÁSA

 

Az OEK a Magyar Köztársaság egész területére kiterjedően, állami feladatként a járványügy és kórházi járványügy, a járványügyi és klinikai mikrobiológia felügyelete és az immunológiai készítmények minősítésének és alkalmazásának és nem fertőző epidemiológia területén alaptevékenységet lát el.

Az Országos Epidemiológiai Központ az Európai Unió által 2004 áprilisában létrehozott Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (European Centre for Disease Prevention and Control  - ECDC) hazai partnerintézménye és tagja az európai Közösségi Járványügyi Felügyeleti Hálózatának. Vezető szakemberei jelenleg mintegy 30 specifikus járványügyi és mikrobiológiai hálózat munkájában vettek részt, és a fertőző betegségek hazai helyzetéről az ECDC részére rendszeresen adatokat továbbítottak.

  •  Az EU a közegészségügy-járványügy területén a tagországok számára kötele­zettségeket ír elő. Az ezen a területen folyó szakmai munka színvonalának biztosítása érdekében a PHARE-fejlesztés alkalmával Magyarországnak nyúj­tott lehetőség (9,3 millió EURO) részben a korszerű mikrobiológiai laborató­riumi műszerpark létesítését, részben a BSL3/4 Laboratórium kialakítását, illetve több mint 150 mikrobiológiai vizsgálat akkreditációját tette lehetővé. Mindezek az OEK Alapító Okiratában tételesen meghatározott sokrétű feladat megfelelő színvonalon történő teljesülésének feltételei voltak.
  • Az Országos Epidemiológiai Központ sokrétű tevékenysége keretében:
    • állami feladatként ellátja a fertőző betegségek országos szakmai felügye­letét;
    • szakmai, módszertani bázis intézményként végzi a gyakorlati járványügyi és a Szakmai Kollégium által jóváhagyott Nemzeti Referencia laboratóriumokra alapozva a mikrobiológiai diagnosztikus tevékenység irányítását;
    • működteti:
      • a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központot,
      • a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszert és
      • a kórokozók antibiotikum rezisztenciáját monitorozó legnagyobb mikro­biológiai adatbázist;
    • tervezi, folyamatosan értékeli és szakmailag felügyeli a nemzetközi viszonylatban is elismerést hozó védőoltási rendszert;
    • javaslatot tesz a járványügyi (influenza pandémia, bioterrorizmus) veszély­helyzetekre történő felkészülésre.
  • Az OEK Alapító Okiratában rögzített feladataival, illetve szakembereivel elkötelezettje a fejlődésnek. A PHARE-fejlesztés segítségével a fertőző beteg­ségek felügyeletének területén is a XXI. századnak megfelelő szakmai szín­vonalú tevékenység valósult meg, a járványügyi információáramlás is kor­szerűsödött, ennek eredménye az Epidemiológiai Felügyeleti és (az azt támo­gató) Információs Rendszer (EFRIR), amely az ÁNTSZ intézményeit közös hálózatba kapcsolva, a teljes intézményrendszerre kiterjedő, integrált informá­ciós rendszert biztosítja.
  • A referencia feladatok mellett az OEK a mikrobiológia szinte teljes spektrumára kiterjedő intenzív diagnosztikus laboratóriumi tevékenységet is ellát. Megkezdődött a felkészülés a vizsgálatok akkreditálására, ami egyúttal a referenciatevékenység fejlesztését is biztosítja. Az ÁNTSZ hálózat mikrobiológiai laboratóriumainak regionalizálását követően az OEK 2005-től az ország központi régiójának (Budapest, Pest, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok megye - 3,5 millió lakos) járványügyi-mikrobiológiai laboratóriuma.
  • Az OEK személyzete működteti a jövőben a (BSL 3-4) Biztonsági laboratóriu­mot is, amely a veszélyes kórokozók vizsgálatára, illetve a behurcolható fer­tőző betegségek időben történő azonosítására Magyarországon a jelenlegi leg­modernebb követelményeknek megfelelő hátteret biztosít. A Laboratóriumokat mikrobiológiai tevékenységet folytató, speciálisan képzett szakemberek működtetik, akiknek erre a feladatra történő felkészítése az év kiemelt feladata volt.
  • Az OEK feladata az oltóanyag-ellenőrzés is, amely csak hosszú évek-évtizedek alatt megszerezhető, speciális tudást és tapasztalatokat igénylő, összetett munka. Ez a szakhatósági tevékenység biztosítja a hazánkban alkalmazásra kerülő vakcinák hatékony kontrollját. A Főosztály nemzetközi rangját és jelentőségét igazolja, hogy a frissen csatlakozott országok közül itt működik a WHO egyetlen kontroll laboratóriuma.

A Központ az év során alapfeladatait teljesítette. Az osztályok a felbukkanó külső veszélyekre is tekintettel figyelemmel kísérték és értékelték az ország jár­ványügyi helyzetét, valamint a megtett intézkedések hatékonyságát. Az ajánlások kidolgozása mellett a nemzetközi és hazai tájékoztatási, illetve és jelentési kötele­zettségüknek is maradéktalanul eleget tettek.

Vizsgálták a nosocomialis fertőzések helyzetét, az antibiotikum-rezisztencia alakulását. Az ajánlható teendőkről a szakmai közvéleményt, illetve a döntés-hozókat rendszeresen tájékoztatták.

A Központ 22 Nemzeti Referencia laboratóriuma a nemzetközi körkísérletek­ben kiváló eredménnyel vett részt. A mikrobiológiai vizsgálatok minőségellenőr­zése céljából megszervezték az ÁNTSZ intézetei, illetve a kórházi/egyetemi mik­robiológiai laboratóriumai bakteriológiai, fágtipizálási, parazitológiai, virológiai és mikológiai tevékenységének körvizsgálatait is. Fenntartották, és továbbfejlesztették a Nemzeti Törzsgyűjteményt.

Az egész ország területére kiterjesztett, az influenza surveillance támogatására szervezett légúti kóroki monitort is sikeresen működtették.

Az ország járványügyi biztonságának egyik pillérét a védőoltási rendszer, az alkalmazott védőoltások jelentik. A Központ munkatársainak ezen a területen igen komoly, sokirányú a szerepe és a felelőssége. Feladatuk az oltóanyagok alkalmazás előtti minőségellenőrzése, az állami költségvetésből beszerzésre kerülő oltó­anyagok mennyiségének megtervezése, a beszerzéssel és szállítással kapcsolatos tevékenység felügyelete, koordinálása. Az 1 millió 300 ezer adag influenza vakcina szétosztását komoly szervezési munka előzte meg, melyek között az oltást végző háziorvosok felkészítése külön kiemelést érdemel.

A 2005-ben is működő Védőoltási Tanácsadó Testület a hazai védőoltási tevékenység szakmai irányításához széles multidiszciplináris hátteret biztosított.

A Központ osztályai tájékoztató és képzési rendszerük működtetése révén biztosították, hogy az ország különböző pontján tevékenykedő szakemberek a szükséges információval rendelkezzenek és azok alapján szakmailag megfelelő, gyors és hatékony intézkedéseket hozzanak.

Valamennyi szakterület egy, illetve két alkalommal munkaértekezletet szerve­zett, melyet rendszeres (havi) szakmai konzultációk egészítettek ki. A Központ régi, jól bevált az epidemiológus szakmai napok mintájára szervezett hagyomá­nyát az Egészségmonitorozási és nem fertőző betegségek epidemiológiája, illetve a Humángenetikai és teratológiai osztály is átvette, ami saját területi hálózatuk meg­erősítését szolgálta.

A Központ 2003-ban csatlakozott az Intervenciós Epidemiológiai Képzés Európai Programjához (European Program of Intervention Epidemiology Training EPIET). Az Európai Uniós csatlakozás által elnyert teljes jogú tagság lehetőévé tette a programban történő intenzívebb közreműködést. Az epidemiológiai alap­képzéseken való részvétel mellett 2005-től lehetővé vált az OEK-ben kihelyezett modul megszervezésén túlmenően két magyar ösztöndíjas kétéves képzésben történő részvétele is.

Az aktuális hazai és nemzetközi információk, szakmai anyagok széles körben történő terjesztésére változatlanul nagy volt az igény. Ezt elégítette ki részben az Epinfo (Epidemiológiai Információs Hetilap) heti 1.000 példányban megjelenő 12. évfolyama, részben a Mikrobiológiai Körlevél 5. évfolyamának négy alkalommal, 250-300 példányban történő kiadása.

A Központ honlapja részben a szakmai tájékoztatások, részben a média és a lakosság számára hasznos fórumot biztosított.

A Központ Lakossági Járványügyi Tájékoztató Szolgálata pedig részben az ingyen hívható zöld számon (06-80-204-217), részben e-mail-en ad, illetve fogad információt, ami nemcsak a lakosság által észlelt rendkívüli események bejelenté­sét teszi lehetővé, hanem érdeklődés esetén a hiteles tájékoztatást is biztosítja.


A cikk oldalai:  1  2 

    Osztályok tevékenysége

    Szervezeti felépítés

    Könyvtár

Új beszerzések
 

    Tudományos Tanácsadó Testület

    Akkreditáció és tanúsítások

    Éves beszámolók

Archívum
 

    Nagyjaink

    Alapító Okirat